2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 08. 06.

Témák:

– Megújulhat az Erkel Ferenc Emlékház állandó kiállítása, valamint folytatódhat a gyulai izraelita temető rehabilitációja. Többek között ezekről a témákról döntött a grémium, a csütörtöki rendkívüli testületi ülésen. Hamarosan 30 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül németvárosi a Szent József templom, így megújulhat az épület tetőszerkezete.

– A közelmúltban emlékeztek meg a 20. század világviszonylatban is meghatározó természettudósa, Bay Zoltán születésének 120. évfordulójáról. Immár hagyomány, hogy a város egyik leghíresebb szülöttéről ilyen módon is megemlékezzenek minden évben.

– Győztes lett egy belföldi vakteszten a Gyulahús magyaros grillkolbásza. Ennek apropóján szerveztek fotózást a gyártásban résztvevő szakemberek részvételével.

– Szinte csoda született a Gyulai Várszínház Erdélyi hét című programsorozatán – jelentette ki az elmúlt napok történéseire reflektálva Elek Tibor igazgató. Pénteken rendezik az Erdélyi hét utolsó előadását, vagyis az élményből még az eddig lemaradók is részesülhetnek, a hétvégén pedig a zenekedvelők járnak jól.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 12.

Témák: – A város tíz pontján, összesen 255 millió forintból újulnak meg utak, útszakaszok és …