2024. április 20., szombat
FONTOS

Lezárul az Erdélyi hét, zenés programok következnek

 

Jelentős nézőszám mellett magas színvonalú előadásokat hozott a Gyulai Várszínház Erdélyi hét című programsorozata – mondta az eddigi előadásokkal kapcsolatban Elek Tibor igazgató.

Az Erdélyi hét záró produkciójára péntek este kerül sor, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában egy erdélyi szász család történetét mutatják be a fellépő művészek 1945-től napjainkig. A hétvégén Rákász Gergely a várszínpadon ad Bach, Beethoven és Bartók zenei világát megidéző koncertet, majd a Hair című musicalt mutatják be.

A várszínházi előadásokon egészségügyi korlátozások nincsenek, de arra kérik a nézőket, hogy a zárt térben megrendezett előadásokon viseljenek maszkot. Aki nem hozott magával, annak ingyen biztosítanak.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …