2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Többen keresték fel eddig idén az Aquapalotát

Az elmúlt napok időjárása kedvez a Gyulára, a Gyulai Várfürdőbe látogató embereknek. Kun Miklós, a létesítmény ügyvezetője elmondta, a július a várthoz képest gyengébb volt a strandolás szempontjából rosszabb időjárásnak köszönhetően. A tavalyi év hasonló időszakához képest csak 60 százalék volt a vendégforgalom, viszont többen váltottak belépőt az Aquapalotába.

Kun Miklós kiemelte, egyértelműen látszik a romániai, erdélyi vendégek kiesése a forgalmat tekintve. A fő hazai küldőterületeknek továbbra is Kelet-Magyarország, és egyre erősebben Budapest számít, ez utóbbi nem kis részt annak köszönhető, hogy az M44-es gyorsforgalmi út jelentős részét már átadták.

A Széchy Tamás Sportuszoda egy TOP-os projekt segítségével energetikai korszerűsítésen esik át. Ennek első lépése volt, hogy itt saját erőből kibővítették és felújították a szaunát.

A tervek szerint a teljes beruházás február közepén fejeződik be. Addigra elkészül többek között a mozgássérült öltöző, valamint a lift.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …