2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Tűzijáték nélkül, de lesz megemlékezés 20-án, Gyulán

Bár tűzijátékot nem rendeznek, nem marad el az augusztus 20-i megemlékezés Gyulán. Szabadtéri, kislétszámú családi programok, kötött létszámú esti ünnepi műsorral, amelyre regisztrálni kell – így jellemezhetők röviden az államalapítás emlékünnepének gyulai történései idén augusztus 20-án.

Az ezévi megemlékezés annyiban még különlegesebb lehet az elmúlt évekéinél, hogy valamennyiünk egészsége érdekében az eddiginél is szorosabb együttműködésre van szükség a szervezők és az emlékezni kívánók között.

A járványügyi szabályok betartása végett ugyanis csak a jogszabályban megengedett létszámú néző lehet jelen a 20.30-kor, a Tószínpadon kezdődő ünnepi műsoron. A városvezetés és a rendezvényt szervező Erkel Ferenc Művelődési Központ szakemberei emiatt úgy döntöttek, a helyszín körüli ideiglenes kerítést nem bontják el, a részvételt pedig előzetes regisztrációhoz kötik. Így elkerülhető, hogy a biztonságosnál nagyobb létszámban érkezzenek érdeklődők, illetve hogy a jelen lenni szándékozóknak a kezdést megelőzően órákkal korábban helyeket kelljen foglalniuk az ötszáz fős nézőtéren.

Az augusztus 20-án este fél kilenckor, a Tószínpadon kezdődő ünnepi műsor megtekintésére regisztrálni a művelődési központ jegypénztárában, valamint a 70/387 0936 számon lehet hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 10.00-18.00, illetve kedden 10.00-16.00 között.
A polgármesteri köszöntőt követő ünnepi műsort idén a Turay Ida Színház művészei adják. Szent István Misztériumjáték című produkciójuk első királyunk életútját születésétől királlyá koronázásáig rendhagyó módon tárja elénk, gazdag látvány és zenei világot ötvözve, hangos-képeskönyv formájában. A darab szövetében az Intelmek és a Szent István legendák keresztényi tanításai fonódnak össze az ősmagyar hitvilág regösénekeivel, miként a színművészek hangjátéka a táncművészek pazar koreográfiájával. Így válik a néző egy egészen szokatlan színházi élmény részesévé, s kerül hozzá közelebb az ezeréves múlt homályából Szent István, a döntések súlya alatt istenben bizakodó, esendő ember, és István király, a végsőkig elszánt európai uralkodó.
A táncos produkcióban megszólaló történelmi személyeknek többek között Nemcsák Károly, Viczián Ottó, Nyírő Beáta, Csere László, Vida Péter és Boros Zoltán kölcsönözték a hangjukat.
A nap programjában egyébként olyan családi események kaptak még helyet, amelyek a szabadtérnek köszönhetően a biztonságos távolságtartás betartásával együtt is nemcsak megrendezhetők, de élvezhetők is. A szervezők a járványveszély miatt természetesen e programelemek résztvevőitől is együttműködést kérnek. A 17 órakor induló kiegészítő események kedvezőtlen időjárás esetén
elmaradnak. A nap egyetlen, időjárástól függetlenül megvalósuló eleme, a fél kilenckor kezdődő ünnepi műsor esőhelyszíne az Erkel Ferenc Művelődési Központ színházterme.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy az idei ünnepen nem rendeznek tűzijátékot.

A tervezett program:

17.00 Bábika Népi Játszóház
Helyszín: Várkert
18.00 Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia közönségcsalogató műsora
Helyszín: Várkert
19.00 Mester és tanítványai – Téglás Ferenc és zenekara
Helyszín: Rondella

20.30 Ünnepi műsor
Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere ünnepi beszéde
Szent István Misztériumjáték
történelmi hangos-képeskönyv a Turay Ida Színház táncművészeinek előadásában
Helyszín: Tószínpad
Esőhelyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ
22.00 Hevesi Imre akusztikus retro koncertje
Helyszín: Rondella

Nézze meg ezt is:

A nyugdíjas közösségek ereje

A napjainkban is aktív KÖVIZIG Szivárvány Nyugdíjas Klub Gyula egyik legrégebben alakult nyugdíjas szervezete. Egykor alapítótagként, …