2020. szeptember 30., szerda
FONTOS

A járvány elleni védekezésre nyert forrásokat a könyvtár

A képen láthatóhoz hasonló plexifalak választják majd el a könyvtár látogatóit és dolgozóit egymástól – legalábbis erre pályázott, és nyert forrásokat a gyulai bibliotéka. Dézsi János igazgató elmondta, a képen látható eszközt már korábban elhelyezték itt a járványhelyzet miatt, nemrég viszont arra pályáztak, hogy újabbakat szerezzenek be.

Dézsi János emlékeztetett, a szakemberek szerint a koronavírus járvány második hulláma előtt állunk, az elmúlt időszakban országosan újra nőtt az esetszám a júniusi, júliusi adatokhoz képest. Az eszközök beszerzésénél nyilván elsősorban erre gondoltak, de mint az igazgató elmondta, ezek a plexifalak akár egy influenza járvány esetén is jó szolgálatot tehetnek majd.

A fiókkönyvtárakban hamarosan felszerelik a falakat, a pályázati forrásból készülő alkalmatosságokat várhatóan később állítják szolgálatba.

Nézze meg ezt is:

Az ’56-os forradalom gyulai eseményeit idézték fel

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Október 23. Alapítvány a közelmúltban elnyert, “Jövőnket formáló múlt …