2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyulán adott koncertet a Magyar Continental Singers

Hétfő este a Magyar Continental Singers adott koncertet Gyulán, a baptista gyülekezet templomában. A csapat összetétele minden évben változik, idén a vírus helyzetre való tekintettel a szokásosnál kisebb létszámmal dolgoznak, a 19 tagból 13-an énekesek, a többiek technikusok, segítők.

Az idei év nemcsak a járvány miatt számít különlegesnek a kórus életében, hanem azért is, mert új stúdióalbummal jelentkeztek. Erre, az Egyetlen címet viselő albumra épült a gyulai koncert is. A Magyar Continental Singers 1985 óta működik. A keresztény gospel csoport eddig 70 turnét szervezett, több, mint 1100 koncert van mögöttük. A dalok, a prózai betétek mély, bibliai mondanivalóval bírnak, ezek lelki feltöltődést, reményt és célt adhatnak a hallgatóságnak.

Nézze meg ezt is:

Karitatív rangadóra készülnek

  A Gyulasport Nonprofit Kft cégfilozófiájának kiemelt területe a karitatív segítségnyújtás, ami a jövő hétvégi …