2024. február 29., csütörtök
FONTOS

Kultúránkban és Szent István életművében rejlik a megmaradás titka

A videó elején látható felvételek még az ünnepi program megkezdése előtt készültek. A járványügyi szabályok betartása miatt csak a jogszabályban megengedett létszámú néző lehet a Tószínpad nézőterén, a részvételt előzetes regisztrációhoz kötötték.

Az eseményen beszédet mondó Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a Kárpát-medencében számos nép telepedett meg az idők folyamán, de ezek mind eltűntek, kivéve a szent istváni alapokra épülő magyarokat.

A polgármester emlékeztetett, Szent István és apja, Géza fejedelem felismerték, hogy mi a megmaradás záloga, és a megfelelő időben jó döntéseket hoztak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy István politikai egységet is teremtett. Beszéde végén Görgényi Ernő azt mondta, tisztelnünk kell elődeinket, és azokra az alapokra kell építenünk, melyeket ők raktak le.

A program a Turay Ida Színház művészei által bemutatott Szent István Misztériumjátékkal folytatódott, mely első királyunk életútját mutatta be a nézőknek.

Nézze meg ezt is:

Kadétok tanultak tereptan ismereteket Pósteleken

  Leendő szerződéses vagy hivatásos katonák számára tartottak tereptan foglalkozást kedd délelőtt, a pósteleki erdőben. …