2024. március 29., péntek
FONTOS

A Hét Domb Filmfesztivál döntőjébe is bejutott a Toldi

 

“A gimnazista Toldi Miklós osztálykirándulásra indul Nagyszalontára, a Csonka toronyba és az Arany János Emlékházba. Már az indulásnál késik és kellemetlenségek sorozatát éli át a kirándulás alatt. Útja során megelevenednek elõtte Arany János Toldi című elbeszélõ költeményének eseményei, míg lassan rájön, hogy a költeménynek Ő maga a fõszereplõje.” Ez a rövid ismertető olvasható a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztivál honlapján. A 64 perces alkotásban Arany János Toldi elbeszélő költeményét sajátos módon dolgozta fel a gyulai önkormányzat alkotócsoportja. 141 film szerepelt a versenyprogramban az idei balaton-parti filmfesztiválon, melyet augusztus 17. és 21. között rendeztek meg. A Toldi fikciós rövid és egész estés játékfilm kategóriában jutott be a döntőbe.

A döntőbe jutott alkotások között szerepelt többek között Deák Kristóf, Oscar-díjas rendező kisfilmje is, de emellett több kiemelkedő névvel is versenyzett a Toldi megfilmesített verziója.

Kónya István kiemelte, a Toldi a komlói Hét Domb Filmfesztivál döntőjébe is bejutott “Felnőtt – Nagyjátékfilm” kategóriában. Az eredményről október közepén elektronikus úton tájékoztatják az érintetteket. A döntőbe került filmek a fesztivál előtti két hétben láthatók lesznek a filmfesztivál honlapján, ez idő alatt a nézők szavazhatnak kedvenc filmjükre. A legtöbb szavazatot elérő alkotás lesz a IV. Hét Domb Filmfesztivál közönségdíjasa. A Toldi című filmet a fesztivált követően, várhatóan október közepén megtekinthetik a Gyula Televízió nézői is.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …