2024. április 19., péntek
FONTOS

Átfogó fejlesztési terv áll készen a Gyulai Várfürdőnél

Idén tavasszal teljes körű karbantartó munkálatokat végeztek a Gyulai Várfürdőben, kihasználva a koronavírus-járvány következtében szükségszerűvé vált leállást. Az átfogó munka annak köszönhető, hogy az elmúlt években virágzott a turizmus a városban, kiemelkedően teljesített a fürdő is, így ebből a bevételből tudták finanszírozni a béreket és a karbantartásra szükséges eszközöket. Kun Miklós a létesítmény igazgatója 3Téma című műsorunkban arról beszélt, a következő nyarat már ugyan olyan erősnek várja, mint a 2019-est. Ez természetesen nagyban függ a vírushelyzet alakulásától, kedvező esetben ugyanis a Romániából érkező turisták is újra Gyulát választhatják a kikapcsolódáshoz.

A Gyulai Várfürdő 2,5 milliárd forintos támogatásban részesül – erről még 2019 októberében beszélt Görgényi Ernő polgármester és a fürdő igazgatója. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója mindezt egy gyulai sajtótájékoztatón erősítette meg, miszerint az ügynökség egyértelműen támogatja a Várfürdő terveit. A koronavírus-járvány ezen a területen is bonyodalmat okozott, a támogató okirat még nem érkezett meg, a szervezet az ősszel fogja újratárgyalni az ezzel kapcsolatos koncepciókat.

Az említett tervezet egy minden korosztályt érintő fejlesztést tartalmaz. Ennek értelmében megújulhat a “gyermekparadicsom”, valamint a nyári családi medence, ahol a már közel 19 éves csúszdákat is lecserélnék. Kun Miklós hozzátette, a másik része elsősorban a gyógyulni vágyó idősebb korosztályt érinti, illetve a medical wellnessre nyitott fiatalokat. Ehhez kapcsolódóan a tervben szerepel egy kültéri, de belső térből megközelíthető medence, mely a jelenlegi épületrész jelentős átépítésével járna.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …