2024. március 29., péntek
FONTOS

Októberre elkészülhet az Almásy kastély cselédszárnya

Ezekben a napokban is gőzerővel folyik a munka az Almásy kastély cselédszárnyában, s mint képeinken megfigyelhető, immár nincs messze a vége, vagyis a közel a várva várt befejezés. A falakon belül már elhelyezték a vezetékeket, előrehaladott állapotban van a gipszkartonozás, beépítésre várnak a látványkonyha elemei, festik a nyílászárókat, és hamarosan a parkettázás is megkezdődhet a bálteremben, mely a remények szerint számos rendezvénynek adhat majd otthont a jövőben.

Az Almásy kastély látogatóközpontot működtető cég menedzsmentje szerint több szempontból is szükség volt a cselédszárny korszerűsítésére. Többek között azért, mert így nagyobb fogadótérrel rendelkeznek majd, ez pedig a nagyobb csoportok érkezésénél elengedhetetlenül fontos.

Kónya István arra hívta fel a figyelmet, hogy a beruházás révén nemcsak egy régi, műemléki épület újulhat meg, hanem a majdani konferenciák, üzleti, családi programok révén gazdaságosabbá válik a látogatóközpont működése.

A munkálatok az Almásy kastély cselédszárnyánál összességében jó ütemben haladnak, könnyen lehet, hogy már októberben be is fejeződnek.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …