2021. március 4., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 08. 31.

Témák:

– A járvány miatt rendkívül nehéz körülmények között szervezték és rendezték meg a Gyulai Várszínház idei, nyári programjait. A hétfő délutáni sajtótájékoztatón Elek Tibor igazgató azt mondta, ez volt a teátrum történetének egyik legsikeresebb évada.

– 25-re nőtt hétfőn a koronavírus fertőzöttek száma Békés megyében.

– A közelmúltban kezdte meg szolgálatát az új káplán a gyulai Nádi Boldogasszony Plébánián. Balogh Ottó kiemelte, nagy hangsúlyt fektet majd a személyességre, a megszólíthatóságra és életközeliségre annak érdekében, hogy a fiatalabb generációkhoz is eljuttassa Isten igéjét.

– A gyulai értékek népszerűsítése érdekében rendeztek programot az Esze Tamás utcai civil házban. Az eseményen többek között a helyi termékeket, zöldségeket, lekvárokat, valamint az elmaradhatatlan gyulai kolbászt is megkóstolhatták a megjelentek.

– Egészségnapot szerveztek a törökzugi bölcsődében, ahol a gyerekek a legfontosabb higiénés szabályokkal ismerkedhettek meg. A nevelők nagy hangsúlyt fektettek többek között a helyes kézmosás gyakorlására, mindezt pedig játékos formában tették.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2021. 02. 26.