2024. március 29., péntek
FONTOS

Több volt a látogató nyáron a várban és a kastélyban, mint tavaly

Bár az egész évet tekintve a 2020-as, látogatottsági adatok elmaradnak a tavalyiaktól, a nagyobb kiállítóhelyek szempontjából meglepően jól sikerült a nyár. A főszezonnak mondható júliusi, augusztusi időszakban a látogatók száma a járványhelyzet ellenére elérte, adott esetben meg is haladta a 2019-est.

A videóban látható felvételek a nyár utolsó napjaiban készültek, a gyulai várban ekkor rendezték a történelmi emlékhelyek napját. Ez a látvány teljesen megszokott volt júliusban és augusztusban, a vendégek rendre nagy számban jelentek meg a város egyik első számú attrakciójában. A látogatószám tekintetében az idei és a tavalyi júliusi adatok között érdemi eltérés nem mutatkozott. Augusztusban már igen, a nyolcadik hónap adatai 115 százalékos bővülést mutatnak tavalyhoz képest.

Az Almásy kastélyban hasonló volt a helyzet, idén júliusban egy kicsivel kevesebben keresték fel a látogatóközpontot, mint tavaly, augusztusban viszont 106 százalékos bővülésről beszélhetünk.

Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető elmondta, jelentős változást tapasztaltak a látogatók összetételét illetően, sok olyan vendég járt most Gyulán, akik a korábbi években nem, vagy éppen egyáltalán nem, tehát most keresték fel életükben először a kiállítóhelyeket. Emellett a vendégek eloszlásában is volt változás a nyáron.

A gyulai kiállítóhelyeken a járvány terjedésével újra nagyobb figyelmet fordítanak a biztonságra. Fekete-Dombi Ildikó elmondta, szabályozni fogják hogy a látogató terekben egyszerre hányan tartózkodhatnak, és nagy hangsúlyt fektetnek a maszkviselésre. Az Almásy kastélyban még arra is oda fognak figyelni, hogy lehetőség szerint tereljék a látogatókat, vagyis megelőzzék a különböző csoportok találkozását.

Látogatók:

Gyulai vár:

2019 július: 15740
2019 augusztus: 17887
2020 július:  15594
2020 augusztus: 20531

Almásy kastély látogatóközpont:

2019 július: 11320
2019 augusztus: 11788
2020 július: 10509
2020 augusztus: 12507

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …