2024. március 29., péntek
FONTOS

Bengery Zsoltné a Karácsonyi János katolikus iskola új igazgatója

Új igazgatóval kezdődött el a 2020/21-es tanév a Karácsonyi János katolikus iskolában. Petróczki Zoltánné augusztus végén nyugdíjba vonult, szeptember elsejétől pedig Bengery Zsoltné látja el az igazgatói feladatokat.

A pedagógus 2004 óta tanít matematikát az intézményben, de ennél sokkal szorosabb a kapcsolata az iskolával. Korábban gyermekei is itt végezték el középiskolai tanulmányaikat, így az intézmény életét már régóta figyelemmel kísérhette.

Bengery Zsoltné elmondta, továbbra is részt szeretne venni a diákok oktatásában, ami tulajdonképpen már kikapcsolódási lehetőséget nyújt az igazgatói feladatok mellett – fogalmazott. 3Téma című műsorunkban az is elhangzott, hogy a Karácsonyi gimnáziumba nem minden esetben hitélettel kapcsolatban álló gyermekek jelentkeznek, ez azonban sosem nehezítette meg számukra a beilleszkedést. Céljai között említette, hogy a legfontosabb az egységet kiépíteni.

Szeptemberben a diákok ugyan az iskolapadban kezdhették el az új tanévet, ennek ellenére mindenhol érdemes számolni további járványügyi szigorításokkal. Amennyiben szükség lesz rá, akkor a Karácsonyiban is készen állnak arra, ha ismét online oktatással kell folytatni a tanévet.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …