2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 09. 09.

Témák:

– Szeptember elsejétől Bengery Zsoltné látja el az igazgatói feladatokat a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban. A pedagógus 3Téma című műsorunkban beszélt az előtte álló feladatokról és elképzelésekről, ahol kiemelte: kötelességünk felhívni a gyermekek figyelmét azokra az értékekre, melyeket meg kell őrizzünk!

– Eddig nem látott mértékben, egy nap alatt 12-vel nőtt a koronavírus fertőzöttek száma Békés megyében. A járványnak immár gyulai vonatkozása is van.

– Érték és Minőség Nagydíjat kapott az Adalékmentes Gyulai Szárazkolbász, az elismerést szerdán, Budapesten adták át. A témáról a holnapi Híradóban számolunk be.

– Ingyenes beiratkozás, valamint aktikvár vásár várta azokat, akik ellátogattak szeptember 8-án a városi könyvtárba. Az alapító napján évek óta valamilyen formában rendszeresen megemlékeznek Mogyoróssy Jánosról.

– Interaktív koncerten népszerűsítette a klasszikus zenét a Melodika Projekt a gyulai művelődési központban. Az eseményen közel 320 diák vehetett részt.

– Közel 50 kg szilvalekvárt főztek a 8. számú Idősek Klubjában. Az immár negyedik alkalommal megrendezett, kétnapos esemény során hagyományos eszközök segítségével készítették el a magyar konyha pótolhatatlan kincsét.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 15.

Témák: – Péntek késő délután, a Százéves cukrászda udvarán tartott programismertető fórumon jelentette be Görgényi …