2024. április 20., szombat
FONTOS

Biztonságosabbak a látogatás feltételei a gyulai kiállítóhelyeken

A koronavírus ismét felgyorsult terjedése okán a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. vezetése intézkedéseket tett, illetve kéréseket fogalmazott meg vendégei felé, hogy a múzeumok és a művelődési központ látogatása biztonságos legyen vendégeink és munkatársaink számára.

Ezek természetesen helyszínenként eltérhetnek, a közös azonban valamennyiben, hogy maszk viselését kérjük a betérőktől, a fertőtlenítők használatára ösztönözzük őket, illetve a kártyás fizetés preferálását kérjük.

A turisták által legnagyobb számban felkeresett két egységünk, a vár és az Almásy-kastély esetében a tárlatvezetéseken résztvevők létszámát is korlátoztuk, legfeljebb 15 főben meghatározva azt. Látogatóink a kastély pénztárában, illetve a vár bejáratánál jelezhetik részvételi szándékukat a tárlatvezetésen. Kollégáim sorszámot adnak nekik, a tárlatokon csak sorszámmal rendelkezők vehetnek részt. Azok számára, akik lemaradnak a lehetőségről, a várudvaron, illetve a kastély előtt adunk általános tájékoztatást az adott kiállítóhelyről, ezzel segítve a bejárást, felfedezést. Igaz ez a nagyobb számú csoportok esetében is. Természetesen az előre bejelentkezett azon csoportokat, amelyek vezetést is kértek, a létszám felezésével-harmadolásával, eseti munkaszervezéssel kiszolgáljuk.

A kisebb kiállítóhelyeken ugyanígy maszk viselését kérjük, s a csoportokra is igaz a vár- és kastélybeli gyakorlat.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …