2021. február 28., vasárnap
FONTOS

Egyházmegyei hitoktatók tanévnyitója és elismerése

Kiss-Rigó László püspök adja át a Pro Catechesi-díjat Menkóné Kiss Mártának

Augusztus 26-án Orosházán, az Eötvös József Katolikus Általános Iskolában rendezték a Szeged-Csanádi Egyházmegye hitoktatóinak tanévnyitóját.

 

Az ünnepség keretében Kiss-Rigó László püspök celebrált Veni Sancte szentmisét a Jézus Szíve-templomban, ahol első ízben adták át a hitoktatók elismerésére alapított Pro Catechesi-díjakat.

A szentmisén a püspök a hitoktatók feladatának sokrétűségét emelte ki és nagyon fontosnak nevezte, hogy minden tanévben legyenek olyan katekéták, akik a fiatalabb generációnak korszerűen, szakszerűen és hitelesen adják át a Jézus Krisztusba vetett hitük ismereteit. A Szentlélek iránymutatását és bátorítását is a hitoktatói feladatok sikeres teljesítéséhez kérte a püspök. Az evangéliumból idézett példabeszédet elemezve Kiss-Rigó László Jézus emberi kapcsolatairól beszélt. Kiemelte, hogy a Megváltó korában is voltak ellenszenves emberek, akik értékrendjük ellenére álszent módon alkalmasnak tartották magukat arra, hogy a hit igazságait hangoztassák és hirdessék. Kiemelte azonban, hogy Jézus új alapokra helyezte a tanítást, 12 apostolt választott maga mellé, akiket irányított és nevelt. A püspök iránymutatása szerint a mai katekétáknak is a krisztusi tanítványok közösségéből kell erőt meríteniük, a törtetéssel és a farizeusi képmutatással szemben pedig az alázatosság és a szolgálatkészség példáját kell alapul venniük. Emlékeztetett arra is, mennyire fontos, hogy a hitoktatók munkájuk során érezzék Isten megbecsülését.

A szentmise végén átadták az egyházmegye által alapított Pro Catechesi-díjakat. Az elismerésben azok részesülhetnek, akik a hitoktatás, a liturgikus nevelés és a keresztény közösség szervezése területén hosszú évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Kiss-Rigó László a békéscsabai Menkóné Kiss Mártának és a csongrádi Kecskés Lászlónak adta át díjat.

 

Nézze meg ezt is:

Sarkadon év közben is aktív a felekezetek közötti együttműködés

Rövidített ökumenikus imahetet tartottak január 22–24. között a Békés megyei kisvárosban, Sarkadon. Január 22-én, pénteken …