2024. április 20., szombat
FONTOS

Simonyi Imre születésének 100. évfordulóján emlékeztek meg a költőről

Simonyi Imre József Attila-díjas költő 1920. szeptember 14-én született Simonyifalván.

Az író életében fontos szerepet játszott Gyula városa, ahogy ő fogalmazott, Gyula az itthon, Simonyifalva az otthon. Hétfő délután, születésének 100. évfordulóján a költő szobornál emlékeztek. Az eseményen a város önkormányzata nevében Görgényi Ernő polgármester és Kónya István alpolgármester helyezte el a koszorút, majd ezt követően Dézsi János könyvtárigazgató és Magyari Barna költő, újságíró következett.

A költő születésének 100. évfordulója nem telt el Simonyi vers nélkül, egyik költeményét Szák Judit Ágnes adta elő a megemlékezés helyszínén. Simonyi Imre szobránál személyes történeteket is hallhattak a jelenlévők, Magyari Barna egykor baráti viszonyt ápolt az íróval. Úgy fogalmazott, hogy Simonyi Imre már fiatalon öntörvényű volt, véleményét mindig őszintén nyilvánította ki.

A megemlékezést követően a Mogyoróssy János könyvtárban folytatódott a program, ahol szintén személyes történeteken keresztül ismerhettük meg Simonyi Imrét. A József Attila-díjas költőt 1991-ben Gyula díszpolgárává választották, 1994-ben halt meg, Gyulán, a Szentháromság temetőben temették el.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …