2024. március 29., péntek
FONTOS

Városok közötti íjászversenyen szerepelt a gyulai íjász egyesület

 

Az elmúlt hétvégén a szigetvári Zrínyi Napokon járt a Kerecsényi László Íjász Egyesület csapata, ahol a XVI. századi várjátékon vettek részt.

A gárda másik része viszont Tégláson képviselte Gyulát a városok közötti íjászversenyen.

A maga nemében egyedülálló viadalon az egyesület immár második alkalommal vett részt. A verseny során az íjászok egy-egy települést képviselnek 5 fős csapatukkal. Az íjászok a közös győzelemért szállnak harcba, a “Legjobb íjászok városa” cím eléréséért, valamint a dicsőségért. Az eseményen kiemelkedő szerepet kapott a korhűség, a szellemi felkészülés, a csapatmunka, valamint a harci jellegű célok. A gyulai egyesület a 40 csapatból a 11. helyen zárta a megmérettetést.

A gyulai íjász egyesület tagjai rendszeresen gyakorolnak. A járványügyi helyzet a tréningeket nem, viszont a versenyeket erősen befolyásolta.

Lovász Tamás elmondta, a tervek szerint októberben ismét szeretnének rendezni egy gyulai vár bajnoka eseményt. Hasonlóan az előzőhöz a bástyák közül fognak lőni az íjászok különböző célokra. A rendezvényre maximum 10-15 csapat jelentkezését várják a szervezők.

 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …