Témák:
– Nagy lehetőségeket tartogat Gyula és Békéscsaba számára, hogy együtt szerepelnek az ország 11 turisztikai térsége között. A jövőben ugyanis komoly fejlesztési forrásokra tarthat igényt a két település. Gyulán a fürdő további korszerűsítése mellett a Szigeterőd program első ütemét valósítanák meg.
– Egy hónapja még mindenki optimista volt, ma már elég nagy a bizonytalanság a jövőt illetően a megyei vállalkozók körében. Mindezt Nagy Mihály László, a VOSZ megyei elnöke, aki szerint célzott támogatással kellene segíteni az ágazat szereplőit.
– Újabb kettővel 90-re emelkedett a koronavírus fertőzöttek száma Békés megyében. Az itteni betegek majdnem egyharmada tótkomlósi.
– Minden nehézség ellenére sikeres volt a Gyulai Várszínház idei, nyári évada – hangsúlyozta Elek Tibor igazgató a 3Témában. Az őszi évad jelen állás szerint megrendezhető, így októbertől újra várják a színházbarátokat.
– Egészséges és fogyatékkal élő emberek sportolhattak együtt kedd délután, az egykori 48-as klub udvarán. Az esemény nemcsak az egymás iránti tolerancia és az elfogadás fontosságára hívta fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a sport közelebb hozza egymáshoz az embereket.