2021. február 28., vasárnap
FONTOS

Könyvadomány érkezett az Erkel Gimnáziumba

Az Erkel Ferenc Gimnázium tavaly júniusban végzett 12. D osztályának diák- és szülői közössége a napokban ajánlott fel egy több, mint 90 ezer forint értékű könyvcsomagot az intézmény számára. A negyven kötet kiválasztásában nagy szerepet játszottak a tanulók, akik különösen sokat használták a könyvtár nyújtotta lehetőségeket iskolás éveik során.

Az adományozás ötlete Neset Adrienntől származott, aki elárulta, a könyvesboltban olyan diákokkal találkozott, akiknek nem volt elég pénzük egy bestseller megvásárlására, ezért kezdett azon gondolkozni, hogy hány másik ilyen fiatal lehet, akik szeretnének olvasni, de még sincs rá lehetőségük. Így, a szülői munkaközösség tagjaként, mikor a tanév végén azzal szembesültek, hogy a szóbeli érettségire spórolt osztálypénz megmaradt, megkérdezte a szülőket, hogy a több, mint 90 ezer forint visszaosztása helyett, miért nem vesznek könyveket az iskolának.

Balogh Norbert, az elballagott osztály osztályfőnöke kiemelte, a könyvadomány nagyban segíti a diákok olvasóvá nevelését. Hiszen az adományban nem kötelezők, vagy klasszikusok vannak, hanem a tanulók igényeit figyelembe véve számos bestseller vagy szórakoztató alkotás is helyet kapott.

Zámori Ida, a gimnázium igazgatója elárulta, kiemelten fontos az intézmény számára a könyvtár folyamatos fejlesztése, melyhez hozzájárult ez az állománybővítés is, emellett sikerrel pályáztak egy további korszerűsítésre is.

A tervek szerint az iskola könyvtára így már ebben a tanévben a diákok igényeihez mérten még inkább megújulhat.

Nézze meg ezt is:

Apor Vilmosról emlékeztek meg a róla elnevezett gyulai óvodában

Az egykori gyulai plébánosról, Apor Vilmosról emlékeztek meg Gyulán, a róla elnevezett, Boldog Apor Vilmos …