2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Három baleset történt a megyében

Békés megyében, 2020. szeptember 25-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

 

Mezőberényben, a Békési út és a József Attila utca kereszteződésében 8 óra 30 perc körül egy személygépkocsi kerékpárost ütött el. A kerékpáros férfi súlyos sérülést szenvedett.

 

Békéscsabán, az Andrássy út járdáján 12 óra 15 perc körül egy elektromos kerékpárral közlekedő férfi egy kirakatnak hajtott.

A balesetben a férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

 

Gyulán, a Csabai út mellett lévő kerékpárúton 19 óra körül két kerékpáros ütközött össze. A mentők az egyik férfit, aki a gyanú szerint ittasan közlekedett, súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2020. szeptember 25-én 13 óra 45 perc körül Gyulán, a Vár utcában.

Egy személygépkocsi vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A budapesti férfit a rendőrök előállították, majd miután a Gyulai Rendőrkapitányságon végzett további légalkoholmérések eredménye is pozitív lett nála, elvették a vezetői engedélyét, és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …