A koronavírus-járvány miatt 2020-ban csak közvetve tudták átadni a Békés Megyei kereskedelmi és Iparkamara munkatársai a diáknaptárakat a térség mintegy kétezer nyolcadikos tanulójának.
A végzős diákoknak idén is fontos döntést kell meghozni. A közelmúltban jelentősen felerősödött az érdeklődés a technikumok iránt. Ez köszönhető a nemrég elindult szakképzési reformprogramnak is, a diákok jó lehetőségként tekintenek azokra a középiskolákra, ahol szakmát és érettségit is szerezhetnek. Már a legutóbbi alkalommal is több diák jelentkezett ilyen iskolába, húzóerő volt az ösztöndíj lehetősége is, valamint az, hogy a technikumokban végzett diákok számára egyenes az út a szakirányú felsőoktatásba.
Ebben az évben elmarad a pályaválasztási vásár, emellett az iskolai nyílt napok megrendezése is kérdéses. Egyes helyeken már eldőlt, hogy nem lesz rá mód, a legtöbb helyen pedig digitálisan oldják meg, hogy bemutassák iskolájukat. A szakképzési reformprogram első éve így különös helyzetbe került, ennek ellenére jó irányba tart – tette hozzá Mészárosné Szabó Anna.
Békés megyében összesen 2000 általános iskolásnak juttatják el a diáknaptárakat.