2024. április 20., szombat
FONTOS

A Prág-házat mutatja be a levéltár sorozatának következő része

 

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, “A mi otthonunk- a mi történeteink” címmel új sorozatot indított a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára.

Ennek során a város valamilyen szempontból érdekes épületeit mutatják be. Az első alkalommal Németh Csaba levéltáros az evangélikus templom és lelkészlak történetét idézte fel. A parókia nem csak a lelkészek otthona, de közösségi célokat is szolgált az épületrész. A tanácsteremben ülésezik a presbitérium, itt kerül sor a gyermekek hitoktatására, a bibliaórák, előadások és szeretetvendégségek megtartására, és egyúttal a lelkész irodája is ebben kap helyet.

A második részben Héjja Julianna Erika főlevéltáros a jelenleg a Városház utca 1. szám alatt található Prág-házat mutatta be. Kóhn Dávid a Városház utca nevezetesebb házai között tett említést erről az épületről, amely még az 1930-as években is az akkori megyeszékhely legtöbb házbért jövedelmező ingatlanának számított. 1860-ban a nagyméretű ház tulajdonosa az iparoscsaládból származó Prág Albin volt, aki a számos üzlet és egyéb helyiség bérleti díjából kiterjedt csorvási földbirtokra tehetett szert.

Az épület helyet adott számos divatáru üzletnek, valamint a Békés című lap kiadójának is. Többek között itt bérelt üzlethelyiséget Kocsis László, akinek rokona, a 200 évvel ezelőtt született Kocsis Sándor az Egyesült Államokban futott be jelentős tudományos karriert. Egyik Gyulára küldött levelének ősmagyarokra és egy ismeretlen amerikai népcsoport feltételezett kapcsolatára vonatkozó tudományos fejtegetése a helyi, Békés megyei lapok közlése nyomán 1880-ban még a fővárosi újságokban is feltűnést keltett. De nem csak történeteit küldte haza, hanem érdekes tárgyakat is juttatott a múzeum számára.

Az épület szolgáltató és üzletház jellege a szocializmus évtizedeiben és a rendszerváltozás után változatlanul megmaradt. A Prág-házat bemutató összeállítás a levéltár weboldala mellett a Gyulai Televízió Youtube csatornáján, illetve a pénteki híradó után, Értékőrző című műsorunkban is megtekinthető.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …