2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyarmati Sándor tiszteletére avattak emléktáblát a gyulai gazdaklub falán

 

Gyarmati Sándor tiszteletére avattak emléktáblát szombaton, a gyulai gazdaklub falán.

A Gyulai Gazda és Polgári Egyesület több, mint egy évvel ezelőtt határozott úgy, hogy az egykori kisgazda politikus születésének 80., halálának 20. évfordulója alkalmából megemlékezést szerveznek. Balogh Lajos néhai önkormányzati képviselő és Werner György közös indítványának köszönhetően, már 2014-ben létesítettek egy emlékhelyet a Kerecsényi és a Régitemető utcák találkozásánál lévő téren.

Hozzátette, az eredeti tervek szerint a kerek évfordulókról való megemlékezés egy egész napos program keretében valósult volna meg. A koronavírus-járványnak köszönhetően azonban csupán szűk családi, baráti körben emlékezhettek meg Gyarmati Sándorról. Az eseményen felidézték, milyen sokrétű tevékenységet folytatott Gyarmati Sándor, hiszen egyaránt helytállt megyei szájsebész osztályvezető főorvosként, mezőgazdászként, a városi képviselő-testület tagjaként, emellett pedig zenész is volt.

Az eseményen leleplezték a gazdaklub falán a Csőke Péter által felajánlott emléktáblát. Az épületen belül pedig tematikus fotókiállítás idézte meg Gyarmati Sándor alakját, tevékenységét. Külön tablón kapott helyet a gazda, a politikus, valamint az orvos-zenész pályafutása, ezzel is megtisztelve munkásságát, emberi nagyságát. A kiállított képek a jövőben is a klub falait díszítik majd.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …