2024. április 16., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 06.

Témák:

– “Arad azt üzeni számunkra: a becsület, a küzdelem és az összefogás, szemben a megalkuvással és a behódolással, esélyt ad azon ügyek győzedelmeskedésére, amelyek elsőre kivitelezhetetlennek tűnnek.” – mondta Szabó István, a honvédelmi minisztérium államtitkára Gyulán, az október 6-ai megemlékezésen. A keddi eseményen Dóczy Péter színművész, Tolcsvay Béla énekes-gitáros és a Magyar Katonai és Huszár Hagyományőrző Szövetség adott emlékműsort.

– Pozitív lett a Karácsonyi János katolikus iskola egyik tanárának koronavírus-tesztje, ezt követően két osztály karanténba került. A tünetek magas lázzal és kisebb ízületi fájdalommal mutatkoztak a pedagógusnál, aki azóta jól érzi magát. A tanulók jövő hét hétfőn már újra mehetnek iskolába, a szülőktől most fokozott odafigyelést kérnek.

– Kilencvenedik születésnapját ünnepelte a napokban Gyulay Endre, ez alkalomból Ferenc pápa küldte áldását a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyugalmazott főpásztorának. Gyulay Endre Szegeden adott interjút a Gyula Tv-nek.

– “Pendelytől a gatyaszárig”, valamint “Az Életem Építőkövei” címmel látható két időszaki kiállítás a Gyulavári Kastélyban. Balogh Ferencné népviselet készítő és népi kézműves, illetve Bartos Józsefné kreatív alkotó munkáit a hónapig végéig lehet megtekinteni a helyszínen

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 10.

Témák – Sok vendégre, aktív nyárra számíthatnak a gyulai turisztikai szolgáltatók, vagyis várhatóan folytatódik a …