2024. április 19., péntek
FONTOS

Kilencven évesen is aktív Gyulay Endre nyugalmazott püspök

Ferenc pápa küldte áldását a 90. születésnapját ünneplő Gyulay Endrének, aki 1987-től 2006-ig vezette püspökként a Szeged-Csanádi Egyházmegyét. Ez alkalomból készítettünk vele interjút
Gyulay Endre püspöksége idején hívták vissza a szerzetesrendeket Szegedre, egyházi óvodákat, iskolákat indítottak el. Hosszú felkészülési folyamat után 1995-ben megrendezték a Szeged-Csanádi Egyházmegye zsinatát, megalkotta annak pasztorációs tervét. Ő szervezte meg az egyetemi lelkészséget, egyházmegyei krízismegoldó otthont nyitott. 1989–1990-ben az Erdélybe irányuló európai segélyakció vezetője volt, aktívan részt vett az 1991-es pápalátogatás előkészítésében. Püspökségének idejére esett az egyházi ingatlanrendezés, az ebben játszott szerepéről a videóban Semjén Zsolt beszélt.
Gyulay Endre ma is aktív, s bár a koronavírus járvány miatt elmaradnak a bibliaórái, gyóntatást továbbra is vállal, vasárnaponként misét tart, és személyesen is szívesen fogad bárkit.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …