2024. március 29., péntek
FONTOS

Bérlőt keresnek az Erkel és a Rákóczi tóra

A videóban látható felvételek még a 2018-as, áprilisi évadkezdő versenyen készültek.

Az Erkel és Rákóczi tavakon 150 kilogramm halat fogtak ki a résztvevők, mindezt rendszeresen karbantartott, rendezett környezetben tehették. A tavakat 2007 óta Kiss Mihály bérelte, az ő évei alatt változott meg a környék arculata – előnyére. Ő azonban visszaadta a bérleti jogot a városnak.

Kónya István alpolgármester elmondta, a két tóra a pályázatokat októberben lehet beadni, döntés a novemberi testületi ülésen születik, január elsejétől pedig már dolgozhat az új bérlő.

Az alpolgármester érdeklődésünkre kitért arra, hogy a Gyula remek adottságainak és az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően megerősödött a városban a horgászturizmus, de a járvány ezt az az ágazatot is rosszul érintette.

A 2020-as esztendő a járvány miatt visszalépésként értékelhető, de a szolgáltatók az elmúlt évek eredményeinek ismeretében bizakodóak lehetnek.

Gyulán egyébként 11 horgásztó van Gyulán, ezekből 9 önkormányzati tulajdon.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …