2024. március 29., péntek
FONTOS

Leszedés után is beérik a paradicsom

Ugyan az éjszakai hideg hőmérséklet nappal akár tíz fokot is emelkedhet, a változatos időjárás nem tesz jót az alapvetően melegkedvelő paradicsomfajtáknak. A tartós hideg és az éjszakai fagyok beálltakor általában a bokrok tele vannak zöld, még éretlen paradicsomokkal. Ezeket azonban kár lenne kidobni, hiszen akár egészen decemberig hasznosíthatóak.

Szűcs Gergely hozzátette, a távoli országokból szállított bolti paradicsomokat is zölden szedik le, és majd csak az utazás közben, a polcokra kerülésig tartó néhány hét alatt érnek pirossá.
A kertben található paradicsomokat leszedve nincs más dolgunk, mint a szobahőmérsékletnél hűvösebb helyiségbe, egymástól távol, például a kb 15 fokos kamra polcára helyezni őket. Pár hét múlva pedig már fogyaszthatóvá is válnak. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy minél zöldebb vagy vastagabb héjú a termés, annál több időbe telik ezek beérése. A datolyaparadicsom akár két hónapig is eláll hűtött körülmények között. Az utóérlelt paradicsomokat nem érdemes befőzni – árulta el Szűcs Gergely.

Az almán, körtén és banánon kívül utóérő gyümölcs például az avokádó, a papaya és a füge is. Ezzel szemben a bogyós gyümölcsök, a cseresznye, a meggy, a szőlő, a narancs és a citrom nem képes utóérésre.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …