2021. február 25., csütörtök
FONTOS

Folytatódik a gyulai út- és járdaépítési program

Út és járdaépítésre nyert forrásokat a gyulai önkormányzat – jelentette be a kedd délelőtti, esős sajtótájékoztatón Görgényi Ernő.

Gyula polgármestere elmondta, a város a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása pályázat részeként 33 és fél millió forintot nyert, ehhez több mint 11 milliós önerőt társítva két közterületet korszerűsítenek. Bár a járványhelyzet tavaszi kezdetekor úgy tűnt, hogy egy időre megállnak a fejlesztések, a polgármester szavaiból az derült ki, hogy idén több ilyen projekt lesz Gyulán, mint tavaly volt.

A Bodoky utcán 6 és félmillió forintból korszerűsítik az elhasznált járdaszakaszt – mondta el Veres András önkormányzati képviselő.

A projekt részeként megújulhat a 30 éve kialakított Leiningen utcai útburkolat is, ez a szakasz a Coronella patikától a Leiningen u. 29-ig tart. Összesen 395 méter hosszan, 6,8 méter szélességben épül új aszfaltburkolat, 150 méteren át pedig új szegélykövet építenek be. Az itt található 16 db víznyelő aknát kicserélik, a 4 db szennyvízaknát szintre emelik.
Kónya István úgy tervezi, kijelölt gyalogosátkelőt is építenek a Cselebi-Leiningen utcai kereszteződésnél a biztonságos közlekedés érdekében.

A belügyminisztériumi pályázaton a Gyula központú választókerület több települése szerepelt sikerrel – mondta el Kovács József országgyűlési képviselő.

A munkálatok az időjárás függvényében kezdődhetnek majd el, így jó eséllyel tavasszal fejeződnek majd be.

Nézze meg ezt is:

Gyorsul a járvány terjedése: 88 új fertőzött Békésben

A szerdai 13 065-ről csütörtökön 13 153-ra emelkedett a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly március …