2023. december 6., szerda
FONTOS

Az államosított Magyar Rendőrség 100. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás

Az újkori, államosított Magyar Rendőrség fennállásának centenáriuma alkalmából a Rendőrmúzeum egy kiállítási anyagot állított össze, amely a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban kapott helyet. A tárlat egyik része a rendőrség történetét, a másik pedig korabeli fotók segítségével enged betekintést a testület életének 100 éves történetébe.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság fontosnak tartotta, hogy az állomány mellett a lakosság is bepillantást nyerjen az elmúlt 100 év történéseiből.

Elhangzott, a 10 éves múlton belül az utolsó 20-30 év az, amely főleg technikailag hatalmas fejlődést hozott. Többek között a bűnüldözés, a géppark, valamint a rádió változott sokat, hiszen régen 2-3 kilométer távolságban tudtak kommunikálni egymással a rendőrök, napjainkban pedig már az egész országot lefedi, behálózza ez az eszköz.

A magyar rendőrség története című kiállítás a közeljövőben minden megyében látható lesz. A békéscsabai tárlat október 24-ig tekinthető meg a Csabagyöngye Kulturális Központban.

Nézze meg ezt is:

Négy új tétel került a gyulai értékek közé

  Sűrű volt a programja a Gyulai Értéktár Bizottságnak kedd délután. A szervezet négy előterjesztést …