2024. április 20., szombat
FONTOS

Befejezte a Gyulai Várszínház vizsgálatát az Állami Számvevőszék

Az Állami Számvevőszék befejezte a Gyulai Várszínház működésének ellenőrzését. A vizsgálatnak két fő iránya volt, egyrészt a gazdasági társaság feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának értékelése, amit a 2017 és 2018-as évekre vonatkozóan vizsgáltak meg. Ebben az időszakban a város önkormányzata kizárólagos tulajdonosa volt a Gyulai Várszínháznak. Klinga László felügyeleti vezető kifejtette, a tulajdonosi joggyakorlás szabályszerű volt.

A vizsgálat másik irányát a Gyulai Várszínház 2015 és 2018 között időszakának vagyongazdálkodási, szabályszerűségi ellenőrzése jelentette. Ezen túlmenően értékelték még a társaság, mint kormányzati szektorba sorolt szervezet adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését a 2017-es évben, illetve az ügyvezető tevékenységét is, ami a 2018-as évre vonatkozott.

Az Állami Számvevőszék ellenőrzése megállapította, hogy a Gyulai Várszínház vagyongazdálkodási tevékenysége nem volt szabályszerű. 2015-ben ugyanis a várszínház nem tett eleget leltárkészítési kötelezettségének, a 2016 és 2018 közötti időszakban pedig a számviteli beszámolók mérlegtételeit nem támasztotta alá szabályszerű leltárral, ezért az éves beszámolói nem tekinthetők megalapozottnak. Leltár hiányában pedig nem volt igazolt, hogy az ellenőrzött években a várszínház beszámolóiban szereplő tételek a valóságban is megtalálhatóak. Az Állami Számvevőszék három javaslatot fogalmazott meg, melyre az érintettnek 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie – fejtette ki Klinga László.

Az intézkedési terv beküldését követően az ÁSZ értékeli majd a dokumentumot.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …