

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, tavaly év elején javában zajlottak a munkálatok a Béke sugárút 14. és 16. alatti, két meghatározó épületben annak érdekében, hogy inkubátorházat alakítsanak ki.
A közel 300 millió forintos pályázatnak köszönhetően nemcsak a külső nyílászárók újultak meg, hanem kijavították, illetve kicserélték a tetőt. Valamint nemcsak az irodák működéséhez szükséges eszközöket, hanem a bútorokat is beszerezték. Ezeken a felvételeken a már teljesen felújított ingatlant láthatjuk, melyben 5, vizesblokkal ellátott épületrészt alakítottak ki, összesen 14 irodával. Vagyis akár 14 induló vállalkozás is megtelepedhet itt.
A gyulai önkormányzat fontosnak tartotta a sarki üzlethelyiség felújítását. Egy 5,7 milliós beruházásnak köszönhetően korszerűsítették a rossz műszaki állapotú helyiséget – hangzott el szerdán, a helyszíni sajtótájékoztatón. A munkálatok befejezését követően, március 6-ától nyilvános pályázatot hirdettek, melyre június 15-éig összesen egy jelentkezés érkezett.
A Stéberl-házban évtizedek óta működik húsbolt, így nem volt kérdés, hogy a jövőben is egy ilyen jellegű üzlethelyiséget üzemeltessenek. A jelenlegi helyzetben azonban nem csak a koronavírus nehezíti meg az ágazat működtetését – árulta el Veres András hentesmester. A kifejezetten ragályos, vírus okozta fertőző betegség, a sertéspestis mellett a megváltozott fogyasztói szokások is nagyban befolyásolják a hentesáru üzletek sikerességét.
Az üzlethelyiség bérleti díja több, mint százezer forinttal emelkedett, így az önkormányzati beruházás összege három éven belül megtérülhet.