2020. december 4., péntek
FONTOS

Dőlnek a járványügyi rekordok, nehéz helyzetben a vállalkozók

Szinte napról-napra kedvezőtlenebb adatok látnak napvilágot a járvány helyzettel kapcsolatban.

Hétfőn az eddigi legnagyobb mértékű napi emelkedést, 96 új pozitív esetet könyvelhettük el. A legfrissebb, keddi adatok alapján átlépte az ezret a koronavírus fertőzöttek száma Békés megyében, március óta immár 1021 pozitív esetnél tartunk.
Az ország négy nagyvárosában, így Békéscsabán is emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga, vagyis a következő napokban tovább romolhat a helyzet.

A járvány nemcsak az emberek egészségét, hanem a gazdaságot is nehéz helyzetbe hozza. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke szerint az első hullámot ugyan túlélte a vállalkozói társadalom zöme, a jelenleg is zajló második szakasz azonban nagyobb gondokat okozhat, sokan a túlélésre játszanak. Nagy Mihály László azt mondta, ez az időszak alapvetően nem az előrelépésről szól a gazdaság szereplői számára, de ilyenkor is jönnek jó hírek.

A járvánnyal kapcsolatos hír, hogy hétfőn Görgényi Ernő gyulai polgármester újabb intézménybe látogatott el, hogy ellenőrizze a járványügyi intézkedések végrehajtását. A Béke téri “Napfény” Nappali Központ az idősek ellátása mellett fogyatékossággal élők fejlesztő foglalkoztatását is végzi. A polgármester azt írta, “Megnyugtató volt látni, hogy az ellátottak is betartják a járványügyi előírásokat, és a szigorú szabályok sem tántorítják el őket a foglalkozások látogatásától.”

Nézze meg ezt is:

Bárki jelentkezhet az ingyenes mozgásszervi szűrésre Gyulán

    A számítógép monitorán látható az az elemzés, melynek köszönhetően mozgásszervi problémák és annak …