2021. március 4., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 28.

Témák:

– Elérhető közelségbe került a gyulai Plumbás Ádám számára a testépítés csúcsát jelentő Mr. Olympia. Ez az a verseny, melyet Arnold Schwarzenegger hétszer nyert meg. Plumbás Ádám egy rangos lengyelországi testépítő versenyen megszerezte a profi kártyát, vagyis eljuthat a Mr. Olympiára.

– 46 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak Békés megyében.

– 2020-ban a 11. Interligát szervezték meg, melynek ezúttal a gyulai sportpálya adott otthont. Szerdán az u-10 és az u-11-es korosztályban összesen 6-6 csapat mérkőzött meg egymással. A fiatal futballisták mérkőzései ezen a napon a bozsik programok szabályai szerint zajlottak.

– Eredményesen szerepeltek a gyulai, illetve a békés megyei gyermekek Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató fotópályázatán. A közelmúltban a nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő fiatalok több, mint 240 pályaművéből 23-at díjazott a zsűri. Az elismerések közül hármat gyulaiak vihettek haza.

– Youtuberekkel találkozhattak követőik a gyulai művelődési házban. A közönségtalálkozókon olyan kérdésekre is válaszoltak a résztvevők, hogy mennyi idő egy videót felvenni, és hogy mit csinálnak a videókészítők akkor, amikor éppen nem tartalmat gyártanak.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2021. 02. 26.