2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyulán is bemutatják a lakásotthonban élő fiatalok nyertes fotóit

A közelmúltban hirdette ki az Isteni fénykép elnevezésű fotópályázat eredményeit a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója.

A nyár elején közzétett felhívás a nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő gyermekek számára teremtett lehetőséget arra, hogy megörökítsék az őket körülvevő világot. A pályázatra három kategóriában több, mint 240 fotó érkezett, melyből 36-ot állítottak ki Szegeden, az intézmény Csongor téri épületében. Ezek közül pedig a legjobb 23-at díjazta a zsűri.

A 17 éves Sárközi Zsanett három fotója is helyet kapott a kiállításon, a 16-21 évesek versenyében a Nap barátai című művét ítélték a legjobbnak. A gyulai lakásotthonban élő fiatal elárulta, nagyon szeret fotózni, a lakásotthon által szervezett kirándulásokon, programokon rendszeresen szokott mobiltelefonjával fényképeket készíteni.

A 15 éves Cseke Gábor Mélység című képével különdíjban részesült. Kifejtette, eddig sok értelmezés született a fotó jelentésével kapcsolatban.

Molnár Csenge Alexandra szintén különdíjat érdemelt ki természetfotójával. A 17 éves gyulai fiatal elárulta, szinte minden téma megihleti.

Daám Tibor, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató pasztorálpedagógiai és kateketikai vezetője kiemelte, látva a fiatalok képeit, szemléletét, benyomásait az őket körülvevő világról, jövő nyáron is meghirdetik a fotópályázatot.

A Békés megyei gyerekek több korcsoportban is eredményesen szerepeltek, a díjazottak több,  mint harmada megyénkből került ki, közülük pedig a legtöbben Gyuláról származnak.

A három fürdővárosi fiatal sikereinek köszönhetően a Szegedről induló vándorkiállítás először november 4-én, Gyulán lesz látható.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …