2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Balesetek Békésben: odacsukta egy idős nő kezét a busz Gyulán

 

Békés megyében 2020. október 29-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Gyulán, a Karácsonyi János utcai buszmegállóból 8 óra 30 perc körül úgy indult el egy autóbusz, hogy még volt leszálló utas. Az ajtó rácsukódott a nő kezére, majd miután a buszvezető megállította a járművet, és kinyitotta az ajtót, a nő az úttestre esett.

Az idős asszony az elsődleges információk alapján nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Nagybánhegyes külterületén 18 óra 30 perc körül összeütközött egy személygépkocsi és egy traktor.

A mentők az autót vezető férfit könnyű sérüléssel vitték kórházba.

Kétegyházán, a Bajcsy-Zsilinszky utcából 2020. október 29-én, 12 óra előtt néhány perccel előállítottak a rendőrök egy mindszenti férfit, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság korábban eltiltotta a járművezetéstől.

A Gyulai Rendőrkapitányság a 21 éves férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt őrizetbe vette és a rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …