2022. november 30., szerda
FONTOS

Jelentős változások a Békés Megyei Központi Kórházban!

Becsei László főigazgató főorvos közleményben tájékoztatta a Gyula Tv-t.

“A COVID-19 járvány második hullámának előre haladtával jelentősen nő a fertőző megbetegedésben szenvedők kórházi ellátási szükséglete. A biztonságos betegellátás érdekében 2020. október 30-tól a Békés Megyei Központi Kórházban
szükségessé vált a betegutak átszervezése, valamint további járványmegelőző intézkedések bevezetése.
A betegút változások az alábbi osztályokat érintik:
– általános sebészeti,
– baleseti sebészeti,
– érsebészeti,
– idegsebészeti,
– urológiai,
– fog- és szájsebészeti osztályok Gyulán,
– fül-orr-gégészeti,
– neurológiai,
– egynapos szemészeti (műlencse beültetések) Békéscsabán.
Az érintett osztályok az elkövetkező napokban a békéscsabai dr. Réthy Pál Tagkórházba költöznek át. Az átmeneti időszakban a fenti szakterületek azon betegei, akik sürgősségi ellátás miatt kórházi felvételt igényelnek, felvételükre 2020. október 30-tól már a dr. Réthy Pál Tagkórházba (Békéscsaba, Gyulai út 18.) kerül
sor. Az Országos Mentőszolgálattal történt egyeztetés alapján a feltehetőleg fekvőbeteg ellátást igénylő eseteket Békéscsabára szállítják, a gyulai sürgősségi
osztályon diagnosztizált esetekben szükség esetén átszállításra kerülhet sor.
Az osztályok helyének kialakítása folyamatban van, célunk, hogy minden szakterület betegei megfelelő, magas színvonalú sürgősségi ellátást kapjanak a járványügyi helyzet adta lehetőségeken belül is. Emellett a tervezett műtéteket,
beavatkozások tovább folynak az alábbi szabályok betartása mellett.
Az osztályok átszervezése után az előre tervezett magas kockázattal
járó beavatkozások (műtétek, endoszkópos vizsgálatok, altatással járó esetek) elvégzésére csak 5 napnál nem régebbi negatív COVID19-PCR teszt birtokában kerülhet sor, és a beavatkozásokat a dr. Réthy Pál Tagkórházban fogják elvégezni. Az intézkedésre betegeink és dolgozóink biztonsága érdekében van szükség. A PCR vizsgálatok elvégzése ingyenes, és a kezelőorvos által adott beutalóval a mindkét tagkórházban működő mintavételi pontokon
előjegyzés alapján történik a szükséges vizsgálat.
Az átmeneti időszak, illetve az új szabályok szükségessé tehetik a műtéti előjegyzési időpontok módosítását. Ezekben az esetekben a kezelőorvos minden beteget személyre szólóan tájékoztat teendőiről. Az új betegek esetében a beavatkozásokra történő előjegyzések alkalmával szintén a kezelőorvos nyújt tájékoztatást a teszt elvégzésének módjáról, időpontjáról és helyéről, a tervezett
beavatkozás várható ütemezéséről. A vizsgálati anyag levételekor a beteg kézhez kap egy tájékoztatót, amelyben a teszt elvégzése és a beavatkozás időpontja közötti időszak alatt betartandó szabályok, utasítások, életmódi ajánlások szerepelnek.
Fentiek mellett változatlanul működik mindkét tagkórházban (Gyula, Békéscsaba) a sürgősségi betegellátó osztály, és valamennyi járóbeteg szakellátás továbbra is az előjegyzések alapján biztosítja a betegellátást.
Az átszervezések érintik továbbá a békéscsabai fül-orr-gégészeti és
neurológiai osztályokat, amelyek az azonos társosztályokkal együtt a Pándy Kálmán Tagkórházban, Gyulán működnek átmenetileg tovább. A két osztály költöztetése előre láthatólag 2020. november 02-ig valósul meg.
A Pándy Kálmán Tagkórház osztályai közül
– az érsebészet osztály 2020. október 30-án költözik a békéscsabai
egynapos sebészetre,
– az urológiai, idegsebészeti, fog és szájsebészeti osztály 2020. november 02-án foglalja el a békéscsabai fül-orr-gégészeti és neurológiai osztály helyét,
– az általános sebészeti osztály előre láthatólag 2020. november 03-tól a békéscsabai sebészeti osztályon működik,
– a gyulai baleseti sebészeti osztály előre láthatólag 2020. november 05-től működik Békéscsabán. Ettől az időponttól a sürgősségi baleseti sebészeti ellátás is Békéscsabán, a dr. Réthy Pál Tagkórházban lesz elérhető.
A dr. Réthy Pál Tagkórház osztályai közül
– a neurológiai osztály betegeinek ellátása a gyulai neurológiai osztályon történik,
– a fül-orr-gégészeti osztály betegeinek ellátása a gyulai tagkórház
„kisműtétes” tömbjének 2. emeletén válik biztosítottá,
– a békéscsabai egynapos szemészeti beavatkozások a gyulai tagkórház szemészeti osztályán (kisműtétes tömb) történnek,
A békéscsabai területi ellátáshoz tartozó betegeknek neurológiai,
szemészeti és fül-orr-gégészeti sürgősségi ügyeleti ellátásokra a dr. Réthy
Pál Tagkórház sürgősségi betegellátó osztályán kell jelentkezni.
A járványhelyzetre való tekintettel meghozott szükségszerű intézkedések a lakosság érdekeit, egészségmegőrzését szolgálják, ezúton is kérem türelmüket és megértésüket.”

Nézze meg ezt is:

Fontos elismerést kapott az Almásy-kastély

A második helyen végzett a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az egyik, szálláshelyek közvetítésével foglalkozó weboldal idei …