2024. április 19., péntek
FONTOS

A lemez két oldala a kamarában

A Gyulai Várszínház 57. nyári évadának legemlékezetesebb pillanataiból nyílt fotókiállítás Kiss Zoltán és Rusznyák Csaba művei révén. Ezt követően pedig Janikovszky Éva: A lemez két oldala című egyfelvonásos képzeletszínházi előadását láthatták az érdeklődők. Az emberi játszmák női hangokon szólaltak meg. A lemez “A” oldalán Kovács Vanda, a “B” oldalán pedig Kakasy Dóra volt hallható.

A lemez két oldala című könyvből Tollár Mónika készítette a színpadi szövegváltozatot, valamint ő is rendezte az előadást.

A szerda esti előadás egyik különlegessége volt, hogy a gyulai Kovács Vanda már évek óta szeretett volna ezzel a produkcióval vendégszerepelni a fürdővárosban. Négy éve játssza ezt a szerepet, Kakasy Dórával pedig második alkalommal állnak színpadra A lemez két oldalával.

A Gyulai Várszínház következő előadása november 3-án kedden várja az érdeklődőket, akkor az Orlai Produkciós Iroda a Határátlépések című előadását hozza Gyulára.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …