2024. április 19., péntek
FONTOS

Öt baptista hitvalló tett bizonyságot és vett részt bemerítési szertartáson

Vasárnap újabb öt baptista hitvalló tett bizonyosságot a bemerítési istentiszteleten. Az előző alkalommal öt fiatal, múlt vasárnap pedig ugyanennyi felnőtt vallott hitéről a gyulai gyülekezet előtt. A szertartás kezdetén a hitvallók egyenként bizonyságtételt tettek.

A bizonyság- vagy megtéréstörténetekben a gyülekezet leendő tagjai személyes tapasztalataik segítségével fogalmazták meg, hogyan élték át Isten szeretetét. Voltak, akik baptista családban nevelkedtek, mégis egy időre eltávolodtak a hitüktől, és csak később jöttek rá, hogy útjuk a valláshoz vezet. A legtöbben azonban valamilyen különleges élethelyzetnek, nehézségnek vagy baráti kapcsolatoknak köszönhetően fordultak Istenhez.

A bizonyságtételt követően következett a bemerítés szertartása. Ekkor Merényi Zoltán lelkipásztor a fehér ruhába öltözött hitvallókat teljes testtel hátra döntve a vízbe merítette. A baptista vallás szerint azok részesülhetnek a keresztségben, akik bizonyítottan vallást tettek hitükről és a bemerítésüket önszántukból kérték. Éppen ezért a baptisták felnőttkorban „keresztelkednek”, mert úgy tartják, hogy csak saját döntés alapján lehet igazán hívővé válni. Ebből a szempontból sikeresnek mondható ez az év, árulta el Merényi Zoltán lelkipásztor.

A gyulai baptista gyülekezet jövőbeli tervei között szerepel, hogy a továbbiakban is terjesszék baráti körükben, munkahelyükön Isten igéjét, az evangéliumot, hogy minél többen tegyenek bizonyságtételt és csatlakozzanak hozzájuk.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …