2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Elmaradnak a tárlatvezetések és a garantált programok a gyulai múzeumokban

Jól alkalmazkodtak a vendégek a járványhelyzet ideje alatt meghozott szabályokhoz a gyulai kiállítóhelyeken, a maszk használata már mindenki számára természetessé vált.

A kiállítóterek bejáratánál elhelyezett fertőtlenítőszereket a legtöbben kérdés nélkül használják. A kialakult helyzet a garantált programokat érintette a leginkább, kézműves programokat, jelmezes játékokat nem tartottak a közelmúltban. Az Almásy kastély és a Gyulai Vár népszerűsége 2020-ban sem csökkent, a városba érkező turisták többsége nem hagyta ki ezeket a helyszíneket. A hosszú hétvégék során rendszerint szép számú látogatószámot jegyeztek fel mindkét helyszínen. Az idei év nehézségeit leginkább a kisebb kiállítóterek érezték meg, a látogatószám ezeken a helyeken jelentősen csökkent. Ennek oka, hogy idén a legtöbb szervezett, csoportos múzeumlátogatás elmaradt.

A vendégeket ezen a hétvégén is különleges programokkal várták az Almásy kastélyban, az új járványügyi szabályok miatt azonban úgy döntöttek, hogy elmaradnak a tárlatvezetések és a garantált programok.

A kiállítóhelyeken abban bíznak, hogy egy esetleges újabb szigorítás után is tovább működhetnek. További korlátozások bevezetésére akár számítani is lehet, ami akár a vendégszám korlátozásáról szólhat.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …