2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Külön szintű vasúti kereszteződés épül Kétegyházán

Facebook bejegyzésben osztotta meg a legfrissebb fejleményeket a Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonal fejlesztésével Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

Azt írta, külön szintű vasúti kereszteződés épül Kétegyházán  a 4434 jelű út és a vasút keresztezésénél, a Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonal fejlesztésének a részeként.

A 30 kilométer hosszú szakasz kétvágányúsításával párhuzamosan teljesen megújul a pályához kapcsolódó szabadkígyósi, kétegyházi és lőkösházi vasútállomás. A kivitelezői feladatokra már kiírta a pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Az elbírálást követően, a forrás rendelkezésre állása után indulhat meg a munka, ami előre láthatólag 33 hónapot vesz igénybe.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …