2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Az 56-os események mellett Trianonra is emlékeztek

 

A videó elején látható felvételek még augusztusban készültek, a Házhoz megy a történelem című programsorozat részeként a többségében fiatalokból álló csoport kenuzva ismerkedett nemcsak Gyula vízről is látható nevezetességeivel, hanem a történelmének fontos mérföldköveiről is szó esett.

A jó idő elmúltával a folytatásra kissé hagyományosabb keretek között, a könyvtárban került sor, igaz, a járványügyi szabályoknak megfelelően a Simonyi teremben egymástól kellő távolságban, a maszkhasználat aktuális szabályait betartva foglalkoztak.

A november negyedikei programon alapvetően az első világháborút lezáró trianoni békediktátummal foglalkoztak, de mivel ez a nap Nemzeti gyásznap, ezért szó esett az 1956-os eseményekről is.

A gyulai Október 23. Alapítvány programsorozata még az idén folytatódik, de a járvány miatt a tervezett események jelentős részét csak 2021-re tervezik.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …