2021. április 21., szerda
FONTOS

Átadták a megújult Erkel teret

Szombat délután, Erkel Ferenc születésének 210. évfordulóján adták át a megújult Erkel teret. A program teljes költsége 126 millió forint volt, melyből 108 millió forintot a tér felújítására fordítottak, a maradék összegből pedig a környező közterületi felületeket korszerűsítették. Július 21-én tették le az alapkövet, ezt követően Bozó András építész tervei alapján kezdődhettek meg a munkálatok.

Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a rekonstrukció központi eleme az Erkel szobor környezete volt. Felidézte, az építész jellemzése szerint a körszimbolika, amely a szobor körül van a világmindenséget, az univerzumot idézi fel, de jelentheti akár azt is, hogy az egy glória. A köríves gránitburkolatot tizenhat szegmensre osztották fel, mivel a Himnusz kottája négy sorból áll, soronként négy ütemből, tehát összesen tizenhat ütemosztó van benne.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke kiemelte, a Területfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően az előző években közel 4 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések Gyulán. Hozzátette, ezekkel a beruházásokkal párhuzamosan Gyula mind a vendégéjszakák, mind az iparűzési adó tekintetében jelentős növekedést ért el az elmúlt években, fejlesztették az infrastruktúrát és az önkormányzati épületeket.

Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte, a beruházásnak köszönhetően nem csak az Erkel Ferencet ábrázoló szobor vált láthatóbbá, hanem a Százéves cukrászda is, mely a Dél-Alföld legrégebbi és legértékesebb emeletes városi polgárháza.

Az ünnepélyes avatást követően, a tér építészeti stílusához illő pirosvirágú gesztenyefát ültettek el a Százéves cukrászda közelében található gránit sakkasztal mellett. Az elmúlt hetekben ezen felül még hét fát ültettek, magas kőrist, gömbjuhart és hársfát. Végül elhelyezték a szoborhoz az emlékezés koszorúit. Majd az Erkel Ferenc születésének 210. évfordulójához kapcsolódó eseménysorozat a Városháza dísztermében folytatódott.

Nézze meg ezt is:

53 új fertőzött Békés megyében

A hétfői 20 059-ről kedden 20 112-re nőtt a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly március …