2024. április 19., péntek
FONTOS

A huszadik Simonyi Imre Emlékversenyt rendezték meg Gyulán

Temesvárról, videóüzenetben jelentkezett be az egyik versenyző az idei Simonyi Imre Emlékversenyen, a járványhelyzet miatt a diákok csak korlátozott számban tudtak személyesen is megjelenni. 0

A közönség először Csata Dorottya produkcióját hallgathatta meg, ezt követően osztották ki az emléklapokat azoknak, akik helyezést ugyan nem értek el, de szépen szerepeltek a 2020-as versenyen. Emellett különdíjakat és más kategóriára szóló elismeréseket is kiosztottak, akik pedig nem tudtak eljönni a pénteki eseményre, azok postai úton kapták meg az elismerést.

A tavalyi évhez képest az is változást jelentett, hogy a versmondó versenyt nem a Karácsonyi iskolában, hanem a Mogyoróssy János könyvtárban rendezték meg. A pénteki eseményre összesen 18 szavalót hívtak meg általános és középiskolákból. A megmérettetésre ezúttal is több megyéből érkeztek tanulók.

A 2020-as Simonyi Imre Emlékverseny egynapos, pénteki eseményén a versmondókat is pontozta a zsűri. Az eredmények a Gyula Tv honlapján és a youtube csatornára feltöltött videó leírásában is megtalálhatók.

Eredmények:
VERSMONDÁS:
GIMNÁZIUM:
1. Veres Dávid (Erkel F. Gimnázium, Gyula)
2. Hugyik Zoltán (Kiss Ferenc erdészeti Szakgimnázium, Szeged)
3.Gyalog Anna (Erkel F. Gimnázium, Gyula)
ÁLTALÁNOS ISKOLA:
1. Gyucha György (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés)
2.Csata Dorottya (Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár)
3. Kiszely Kitti (Kiss Bálint Általános Iskola,Gyomaendrőd)
3. Vaszkán Milán  (Kiss Bálint Általános Iskola,Gyomaendrőd)
Különdíj: Balogh Molli   (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés)
                Dihen Ferenc  (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés)
                Mester Lóránd  (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés)
VERSÍRÁS:
1. Szegedi Réka Panna (Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola, Békéscsaba)
2. Kónya Zsuzsanna (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged)
Különdíj: Szelezsán Szeveréd (Karácsonyi János Katolikus Gimnázium, Gyula)
VERSETŰD:
Különdíj: Szabó Hunor és Szabó Viktória (Balcescu Román Gimnázium)
ILLUSZTRÁCIÓ:
a díjak még nem kerültek kiosztásra a zsűri akadályoztatása miatt

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …