2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Zártkörű óvodai foglalkozáson ünnepelték idén a Márton napot

Németül és magyarul is megismerhették Szent Márton történetét az óvodások a szerda délutáni, zártkörű óvodai foglalkozáson.

Ekkor elevenítették fel a Márton-naphoz kapcsolódó hagyományokat a Németvárosi óvodában. A szerdai esemény az intézmény életében már 28 éve rendületlenül tart. A jelenlegi járványügyi helyzet miatt csak rendhagyó módon sikerült életre hívni a rendezvényt.

A gyerekek a csoportokban az óvónőkkel készítették el a lampionokat. Az óvoda udvarán található kemencében sült libapecsenye, így libafalatkákat és zsíros kenyeret kóstolhattak a legkisebbek, emellett tea és linzer is került az asztalokra.

Idén többek között elmaradt a Mártonok köszöntése, a libamérés, a postásjáték, vagyis amikor meghívják a németvárosi lakosokat az ünnepségre. A lampionokban meggyújtották a mécseseket, majd énekelve körbejárták a Németvárosi Óvoda udvarát.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …