2024. április 19., péntek
FONTOS

Ingyenes a tömegközlekedés Gyulán az egészségügyi dolgozók számára

Gyulán is díjmentes a helyi tömegközlekedés az egészségügyi dolgozók és a védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók számára 2020. november 11-től a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzeti időszak alatt.

Az egészségügyi dolgozók a személyazonosság igazolására alkalmas okmány (pl. személyazonosító igazolvány, útlevél, vezetői engedély) és az egészségügyi intézmény által kiállított igazolás együttes felmutatásával, a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, illetve egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók pedig a hallgatói jogviszonyt igazoló igazolvány és az őket foglalkoztató egészségügyi intézmény által kiállított igazolás együttes felmutatásával igazolhatják, hogy jogosultak a kedvezmény igénybevételére.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …