2024. április 19., péntek
FONTOS

Szent Gellért Fesztivál 2020

Kerényi Mariann zongoramûvész és Horti Lilla opera énekes

Muzsikával a szorongás lelki vírusa ellen

A kényszerhelyzetből erényt kovácsolva, rugalmasan alkalmazkodva a járványügyi helyzethez jelentkezett az egyházmegye hagyományos őszi kulturális rendezvénysorozata. Élvonalbeli magyar és elsőrangú helyi fellépőket megnyerve a XIII. Szent Gellért Fesztivál új hangsúlyok mentén, ám eredeti törekvésének szellemében kínált lelki és szellemi felüdülést. Az idei szezont Yoon Kuk Lee művészeti igazgató Ludwig van Beethoven életműve köré szervezte.

A 250 esztendeje született bonni-bécsi mester a korábbiakban is meghatározó súllyal szerepelt a Szent Gellért Fesztivál műsorai között. Méltán, hisz Beethoven egyszerre volt betetőző, összefoglaló és a jövőbe vezető utakat kijelölő komponista. Haydn és Mozart nyomdokaiban terebélyes óriásokká növesztette a bécsi klasszika pompás díszfáit: szimfóniákat, versenyműveket, kamarazenei műfajokat. Ugyanakkor – egy korábban ismeretlen, erőtejes személyesség jegyében – át is tört bizonyos korlátokat, amennyiben az egyén küzdelmeit téve meg kompozícióinak fókuszpontjává, kiszélesítette a zene érdeklődési körét, és a vívódás, a küzdelem kérdésköre felé terelte, irányt mutatva, programot adva a romantika számára. Nem véletlen, hogy törekvéseinek örökébe egymástól annyira eltérő beállítottságú alkotók léptek, mint Schubert, Brahms és Schumann.

A nagyzenekari koncertek helyére beiktatott kamarazenei sorozat átfogó képet nyújtott Beethoven szólózongorára és különféle kamara-összeállításokra szerzett alkotásaiból, továbbá kitekintést adott a Beethoven-művek szellemi holdudvarára: az elődök és a követők szerzeményeire.

Két estén is közönség elé lépett Kossuth-díjas hegedűművészünk, Kelemen Barnabás. A Junior Príma-díjas Kokas Katalin, Palojtay János és a Junior Prima- és Cziffra-díjas szoprán, Horti Lilla közreműködésével adott nyitókoncerten Beethoven két legnépszerűbb hegedű–zongora szonátája, a „Tavaszi” illetve a „Kreutzer” szonáta mellett Mozart, Schumann, Mendelssohn és Brahms dalai varázsoltak vérbeli bécsi szalonatmoszférát a székesegyházba.

A Kelemen Kvartett négy nappal később a kamaramuzsika filozofikusabb, elmélyültebb válfajába kínált bepillantást Schubert c-moll vonósnégyesének, Mozart hegedűre és brácsára szerzett G-dúr duójának továbbá Beethoven F-dúr „Razumovszkij” vonósnégyesének megidézésével.

A kedd este ismét az igényes szórakoztató kamarazene jegyében zajlott. Világszerte elismert gordonkaművészünk, Rohmann Ditta és Palojtay János a Mozart Varázsfuvolájának „Bei Männern, welche Liebe fühlen” kezdetű duettjére szerzett hét virtuóz Beethoven-variációt és az ugyancsak zongorára és gordonkára szerzett A-dúr szonátát szólaltatta meg. Meghallgathattuk továbbá a „Holdfény-szonáta” címen ismert, cisz-moll zongoraszonátát is, és hogy a bécsi zeneestély műfaji tekintetben is megfeleljen a korabeli követelményeknek, a szegedi zenei élet két kiváló és közkedvelt művésze, Szélpál Szilveszter és Kerényi Mariann Schubert és Schumann dalaiból válogatott.

Ugyancsak nemzetközi hírű és szegedi muzsikusok – Maxim Rysanov brácsaművész, Zoltán Péter klarinétművész, Kokas Dóra gordonkaművész és Kerényi Mariann, valamint Zsigmond Zoltán zongoraművész közös kamaraestjén kelt életre a jubiláns bécsi óriás brácsára és gordonkára szerzett Esz-dúr duója, amely a „Pápaszem” melléknéven ismert, valamint a „Gassenhauer” trió klarinétra, gordonkára és zongorára. Beethoven kamarazenéjének színpalettáját Schubert „Arpeggione” szonátája gazdagította, ezen az estén brácsán és zongorán.

Kossuth-díjas zongoraművészünk, Bogányi Gergely ugyancsak a Beethoven-évforduló tiszteletére szerkesztette meg szólóestjének programját. Noha a Beethoven művét folytatók között minden bizonnyal Fryderyk Chopin az, akinek hangjában a legkevésbé érhetők tetten a Beethoventől örökölt gesztusok, az egyik legnépszerűbb Beethoven-szonáta, az „Appassionata” mellé a művész a bonni-bécsi és a varsói-párizsi mester szerzeményei közötti folyamatosságra utaló darabokat válogatott: a b-moll scherzót, a cisz-moll „Fantasie”-Impromptut, a Desz-dúr Berceuse-t, továbbá három szerzeményt az Op. 10-es etűdfüzérből: a 3., „Tristesse”, a 10. Asz-dúr és a 12., c-moll, „Forradalmi” etűdöt.

A Szent Gellért Fesztivál megalapítása óta pódiumot biztosít pályájuk elején járó, ígéretes tehetségeknek. A magyar köztelevízió komolyzenei tehetségkutató műsorának két felfedezettje, Boros Misi és a szegedi Balázs-Piri Soma ezúttal közös zongoraesttel örvendeztette meg rajongótáborát. Szólószámaik – Beethoven „Waldstein”, illetve „Patetikus” zongoraszonátája – igazolni kívánták a két ifjúnak megelőlegezett virtuóz jelzőt. Mozart G-dúr variációi és Schubert f-moll négykezes fantáziája pedig az együttmuzsikálás és az egymásnak is szárnyat kölcsönző virtuozitás példáiként arattak sikert.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …