2024. március 29., péntek
FONTOS

Kék lesz az Almásy-kastély a gyermekjogi világnapon

Kék színű fényfestést kap a gyulai Almásy-kastély a gyermekjogi világnapon. Rendezvényt ezúttal sem tartanak – miként három nappal korábban, a koraszülöttek világnapján sem –, a kastély most is világításával hívja fel a figyelmet a gyermekek jogaira.

November 20-án a gyermekjogokat ünnepeljük az egész világon. 1989. november 20-án lépett életbe a Gyermekjogi Egyezmény, amelyet Magyarország az elsők között ratifikált. Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét biztosító jogokat – olvasható az UNICEF Magyarország honlapján. A Gyermekjogi egyezmény elsősorban az államra nézve fogalmaz meg rendelkezéseket, de mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy támogassuk és védjük a gyermekek jogait; a család, a civil társadalom, a média, a pedagógusok, de a magánszféra egyaránt. Az egyezmény külön elismeri a szülők és gondviselők elsődleges szerepét, jogait és kötelességeit a gyermekek nevelésében és jogaik megismertetésében, védelmében.

Az UNICEF Magyarország több éve különleges kampányokat szervez november 20-án az egyezmény aláírására emlékezve azért, hogy felhívja a figyelmet az alapjogokra, és hogy valamennyien jobban figyeljünk a gyermekek véleményére. A gyerekek nemcsak birtokukba vehették az elmúlt években ezen a napon az Országgyűlés épületét, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a MÁV és BKK központját,
szerkeszthettek újságokat, tanulhattak mentősöktől, leshettek be a színházi kulisszák mögé, voltak nagykövetségek vendégei, de mindenhol a hangjukat is hallathatták. Idén a programok elmaradnak, de az épületfestések megvalósulnak.

Az UNICEF színe a kék, így a gyermekjogokra emlékeztetve az elmúlt esztendőkben a fél világ kékbe borult november 20-án a sydney-i Operaháztól, az isztambuli Boszporusz-hídon át a New Yorki Empire State Buildingig. Idehaza kék díszkivilágítást kapott a Lánchíd, a Műcsarnok, a MÜPA, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épülete, a Magyar Tudományos Akadémia homlokzata és számos vidéki helyszín.

A kezdeményezéshez kapcsolódik ez évtől a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont is: lámpák segítségével kékre festik november 20-án, pénteken.

Az egykori főúri épület munkatársai fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást, legutóbb három nappal korábban, a koraszülött világnapon világították meg lila színben a kastélyt. November végétől pedig már nemcsak hazánk egyik legjobb kiállítóhelyeként gondolhatunk a gyulai Almásy-kastélyra, amely 2018-ban Európa 40 legjobb múzeuma közé is bekerült, de harmadik alkalommal a cipősdoboz akció gyűjtőpontjaként is.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …