2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Lila színben pompázott a kastély a koraszülöttek világnapja alkalmából

A korábbi években változatos programokkal, felvilágosító eseménnyel ünnepelték Gyulán a koraszülöttek világnapját.

A koraszülöttségen átesett gyermekek, családjaik november 17-én együtt szórakoztak a lila fénybe borult Almásy-kastély parkjában. Idén azonban a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében hozott rendeletek értelmében a programsorozat elmaradt.

Ahogy az alábbi képsorokon is látható, a kastély ennek ellenére ismét lilába öltözött, hiszen a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány és a Korábban Érkeztem Alapítvány fontosnak tartja ráirányítani a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon minden kilenc-tizedik baba a 37. várandóssági hét előtt jön világra. Abdulrahman Abdulrab Mohamed elárulta, Békés megyére is ugyanez az arány jellemző, évente 250-300 koraszülött jön világra. Hozzátette, ennek számtalan oka lehet, éppen ezért már a családtervezéskor fontos kezelni a krónikus betegségeket.

Az utóbbi évtizedekben kiépített koraszülött-ellátó centrumok hálózata egyértelműen csökkentette a csecsemőhalandóságot Magyarországon. Mindezt úgy, hogy nem nőtt a későbbi tartós egészségkárosodás kockázata sem. Éppen ezért minden november 17-én nem csak a gyermekeket, családokat ünnepeljük, hanem azokat az egészségügyi dolgozókat is, akik hozzájárultak a kórházi ellátás minőségének javulásához.

Abdulrahman Abdulrab Mohamed elárulta, nagyon sok feladattal és költséggel jár a koraszülött-mentőautó üzemeltetése.

A koronavírus-járvány következtében a jelenlegi állapotot tekintve elmaradnak a karácsonyi jótékonysági bálak, de a mentőautó üzemeltetői bíznak benne, hogy ennek ellenére közösségi összefogás révén egyre többen támogatják majd a működtetést.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …