2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Szent Rókus nyomában

A szegedi Szent Rókus-templom az 1920-as években

 

„Ôrizz meg minden vesztéstôl”

A régi korok emberének világképében a szellemi és fizikai, a spirituális és a materiális tartalmak egységet alkottak. Még a tudósoknak sem volt kérdés, hogy az ismereteinknek határa van, s azon túl a transzcendens, az isteni, az emberen túli tartalom található, amely létező és megismerhető, éppúgy, mint az anyagi világ. A hagyományos népi kultúrában – ahol az írás-olvasás és a tudományos ismeretek évszázadokon keresztül szinte egyáltalán nem voltak jelen – a természeti és társadalmi jelenségeket természetfölötti, vagyis az emberi akaratot és ismereteket meghaladó okokkal magyarázták.

Éppen ezért a magyar kereszténység kezdeteitől egészen a tizenkilencedik–huszadik századig, szinte ezer éven keresztül kerestek maguknak a hívők – egyénileg és közösségileg is – olyan védőszenteket, akik a bajban oltalmazhatják őket és közbenjárhatnak értük Istennél. Ilyen volt a járványos betegségek idején mennyei pártfogóként tisztelt Szent Rókus is.

A tizennegyedik századi Szent Rókus a legendája szerint gazdag szülők gyermekeként született, ám amikor meghaltak, örökségét templomok, kolostorok és ispotályok – szerzetesrendek által fönntartott kórházak – között osztotta szét. S amikor hírét vette az 1360-as években, hogy Észak-Itáliában pestis tombol – amely járvány akkoriban Európa lakosságának egyharmadát vitte el –, odament és betegek ezreit ápolta, illetve gyógyította meg érintésével. Piacenzában ő is megkapta a kórt, aminek terjesztése elől karanténban vonult egy, a városhoz közeli barlangba, ahová naponta egy kutya vitt neki élelemként egy darab kenyeret – ezért későbbi ábrázolásain az állat mindig szerepel. Ugyan a betegségből meggyógyult, kémnek nézték, börtönbe vetették, ahol meg is halt.

Szent Rókushoz nemcsak pestis esetén, de minden gyorsan terjedő és veszélyes járvány – így például a himlő és a kolera – idején is bizalommal fordultak az elmúlt századok katolikusai. Ennek jegyében számos – főleg a tizennyolcadik században épített – magyarországi kápolna, templom, kórház, városrész őrzi a szent és a járványok emlékét: Szegedtől Budapestig, Bajától Vácig. Szabadkán pedig úgy tartották, hogy ha Rókus-napon, augusztus 16-án szigorú böjtben csak dinnyét és főtt kukoricát esznek, akkor elkerülik őket a ragályos betegségek.

A történelmi csanádi püspökség területén a következő településeken állt kápolna, vagy templom Szent Rókusnak szentelve: Szeged, Versec, Újbesenyő, Szabadfalu, Lovrin, Szakálháza. Dugonics András író, professzor, piarista szerzetes jegyezte föl a tizenkilencedik század elején azt a szegedi mondást, hogy „ki nem fogy, mint Rókus kobakja.” Szent Rókust ugyanis képein és szobrain gyakran zarándokként ábrázolták, kezében bottal, vállán ivóedénnyel – akkori elnevezéssel: kobakkal –, amely – mint az a vándorok esetében megszokott – vélhetően mindig tele volt vízzel.

A következő, Szent Rókust megszólító, az 1970-es években, egy akkoriban nyolcvan év körüli adatközlőtől följegyzett imádságot Erdélyi Zsuzsanna, jeles néprajzkutatónk közölte. „Oh Szent Rókus, kérünk téged, / Hajtsd le hozzánk füleidet, / Mutasd meg kegyességedet. / Őrizz meg minden vesztéstől, / Éljünk szentél a szent hitben, / Egészséggel az életben, ámen.”

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …